Illegális ásatások egy Árpád-kori temetőben, a dunántúli római villák kifosztása. A magyarországi kincskeresők a mai napig keresnek és találnak is: érmék ezreit, szobrokat, aranytárgyakat. Visznek mindent, ami mozdítható. Az értékesebb darabokat vagy a Parlament környéki kávézókban adják el milliárdos zuggyűjtőknek, vagy Bécsbe, a kelet-európai és balkáni illegális műkincspiac fellegvárába viszik. Aki kicsiben csinálja, Magyarországon a neten árulja a tárgyakat. Csaknem egy évtizede még római kori szarkofágot is lehetett venni online. Fémkeresőt bárki vehet Magyarországon, csak épp tiltja a törvény a használatát – de a törvényt szinte senki nem tartja be, a hatóságoknak meg kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy az illegális fémkeresősök nyomába eredjenek. A régészek versenyt futnak a kincskeresőkkel, de szerintük már rég vesztettek. A szakemberek azt mondták a Szabad Európának: új törvény kell, sokkal szigorúbb; de az sem biztos, hogy megold mindent.
A cikkünkben szereplő illegális és legális fémkeresősök nevét kérésükre megváltoztattuk.
„Minden faluban van egy fémkeresős. Alaphangon ebben az országban minimum 2300 aktív amatőr kincskereső van. De valójában ennek a többszöröse. Nagyon sokszor maga a körzeti megbízott, mivel ő az egyetlen rendőr a környéken, őt aztán nem ellenőrzi az égvilágon senki, hiszen ott ő az isten, ő ellenőriz mindenkit, így kedvére fosztogathat” – meséli a Szabad Európának József, aki ma már egy Székesfehérvár környéki faluban él jó körülmények között, csendesen. Van is miért hallgatnia. A férfi néhány évvel ezelőtt költözött ide, úgy ismerte már a környéket, mint a tenyerét, hiszen bejárta az összes védett régészeti lelőhelyet errefelé. Amikor felhagyott régi életével, úgy döntött, a törvényen kívüli pénzből most már inkább úgy él, hogy ne kelljen attól félnie, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai mikor törik rá az ajtót és tartanak nála házkutatást. Volt már ilyenben része többször is.
Gladiátor
A férfinak most jól menő vállalkozása van, mindent a törvény betűje szerint csinál. József a Szabad Európának beszélt először arról, hogy a korábbi életében hogyan adott-vett római kori leleteket feketén, és hogyan gazdagodott meg belőle.
A férfi kissé megkésve, 2003-ban látta először a Gladiátor című filmet. Annyira megtetszettek neki a jelmezek, a páncélok, a fülbevalók és a fegyverek, hogy azon kezdett el gondolkodni, honnan szerezhetne ilyeneket Magyarországon. Gyorsan kiderült: vagy megveszi, vagy ő maga talál rájuk. Az utóbbit választotta.
„Engem nem a tárgyak történelme érdekelt, hanem az, hogy birtokoljam őket, ott legyenek a vitrinemben, és emiatt mint az őrült mentem utána, hogy hogyan lehet megtalálni”
– mesélte József a Szabad Európának.
Minden, ami a földben van, az a magyar állam tulajdona – taglalja a kulturális örökség védelméről szóló törvény. Bár Magyarországon bárki vásárolhat fémkeresőt, a 2015-ös törvény gyakorlatilag betiltotta a használatát. Ma Magyarországon magánszemély fémkeresőzésre engedélyt csak régészeti lelőhelyen kívülre kaphat, azonban az engedélyt szinte lehetetlen beszerezni. A lakóhely szerinti megyei kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi hatóságánál kell kérelmezni, amely kikéri a megyei múzeum beleegyezését is. Mivel az esetek 99 százalékában a múzeumok nem adják meg, a papír sem lesz meg. Ha mégis, akkor a fémkeresőnek az átvizsgált terület gazdájától is papírt kell szereznie. Mindezek tetejében a Büntető törvénykönyv is kimondja: ha valakihez jogtalanul kerül védett kulturális javak körébe tartozó tárgy vagy régészeti lelet, akár két évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.
József egy barátjával vágott bele az illegális fémkeresésbe.
„Vettem egy fémdetektort, és néhány hónap alatt voltak találataim, de azokkal nem voltam igazán boldog, mert engem csak a római kor érdekelt, semmi más. Emiatt csak a Dunántúlra mentem, egészen le Dunaszekcsőig, és persze Veszprém megyébe. De nem találtam annyit, amennyit szerettem volna, és kezdte nem megérni időben és pénzben sem. Fájt a kezem, sáros voltam, és fél nap alatt nem találtam mást, csak négy kisbronzot. De ennél sokkal jobbakat akartam találni, és szebbeket, ráadásul a fibulákat szerettem nagyon, azokat, amelyeket különlegesek, olyat, ami egy állatot formáz, vagy tűzzománcosat. Na, ezeket akartam megtalálni, megpucolni, és berakni a vitrinbe”
– mesélte József, aki csaknem hat évig fémkeresőzött, de soha nem bukott le. A férfi szerint azért, mert felkészülten érkeztek a terepre, kifejezetten kerülve a terepmintás ruha viseletét, az ugyanis nagyon feltűnő.
„Ahova mentünk, előtte műholdképeken és térképeken jól felderítettük a terepet, és mindig úgy próbáltunk dolgozni, hogy takarásban legyünk. Ha jött egy autó, már távolról figyeltük, walkie-talkie-n mindig szóltunk egymásnak, ha valami gyanús mozgást láttunk, miközben ástunk. Mindig úgy rejtettük el az autónkat, hogy ha baj van, és futni kell, el tudjuk érni, mielőtt elkapnának bennünket. Leraktuk a faluban a kocsit, és kisétáltunk a mezőre vagy az erdőbe. Soha nem is buktunk le”
– magyarázta József. Néhol csúnyán néztek rájuk egy-egy faluban a helyiek, mert nyilván tudták, miért vannak ott. De ettől még nem talált olyan leletet, amelynek igazán örült volna, vagy nagy értéke lett volna a feketepiacon; mégpedig azért, mert néhány évig a fémkeresősök járt útjain lengettek.
Tíz-húsz évvel ezelőtt az amatőr kincsvadászok Szent Grálja a Magyarország régészeti topográfiája volt. Aki csak tehette, megvette a tizenegy részes kötet minden darabját, de az ínyencek az ötödik, a hetedik és a kilencedik részt forgatták rongyosra. Ezek Pest és Komárom megye régészeti lelőhelyeit taglalják. Veszprém megye kifosztásához is remek kincskereső térkép a kötet, amely négy teljes könyvben írja le a megye akkor ismert lelőhelyeit.
Józsiék is ezek alapján mentek a helyekre, de rájöttek, hogy azért nem találtak szinte semmit, mert mindenki más is ez alapján kereste a kincseket, és már jóval előttük lerabolták a területeket.
„Eldöntöttük, hogy inkább elindulunk egy patak mellett, mivel a rómaiak a déli lankán, a patak mellett laktak kétszáz méteren belül. Néztük is a patakpartot vagy a kiszáradt patakmederben a cserépdarabokat, és akkor kezdtek jönni a találatok”
– magyarázta a férfi, aki mindezek ellenére végül öt-hat évnyi keresőzés után kiábrándult a kincskeresésből, és eladta több százezer forintos felszerelését. Ám a római kori érmék utáni rajongása megmaradt, így felvásárló lett.
Strandosoktól a felvásárlókig
A kincsvadászok szubkultúrájában is vannak kasztok. Öndefiníciójuk szerint vannak a strandosok, akik a többiek szerint félnek a retorzióktól, így inkább elvesztett ékszereket keresnek a Balatonban vagy a Velencei-tó partján.
A kezdők azok a történelem iránt is lelkes rajongók, akik ásatásokra is elmennek, vagy bekapcsolódnak a közösségi régészeti programokba, de nem ebből élnek.
A kasztrendszer következő szintjét azok a jó helyismerettel rendelkezők alkotják, akik a lakóhelyük környékén minden bokrot ismernek, és helytörténetileg is tisztában vannak a dolgokkal. Ismerik a lelőhelyeket, és össze tudnak szedni annyi pénzt a fosztogatásukból, hogy a lebukásveszély ellenére megérje nekik. A kincseket vagy felvásárlóknak adják tovább, vagy ők maguk árulják a neten.
A szakmát jól ismerők szerint a magyar kincsvadászok nagy öregjei állnak a ranglétra tetején – a felvásárlók. Ők azok, akik még elsőként, a nyolcvanas években kezdték a fémkeresőzést. Kiterjedt ismeretségi körrel rendelkeznek, nagy tételben vásárolnak fel kiásott kincseket, majd adják tovább vagy milliárdos magyar zuggyűjtőknek, vagy kiviszik Bécsbe, ahol a kelet-európai és balkáni feketepiac elosztóközpontja van.
József a kétezres évek vége felé ugrott fejest a római érmék felvásárlásába, házhoz vitték neki a friss árut.
„Hetente vettem egy-kétezer érmét. Volt olyan, hogy otthon egy diszperzitesvödörnyi gyűlt össze két hét alatt, ami körülbelül tízezer érme, mind római. Öt-hat év alatt csak a római érméken kerestem olyan öt-hétszázezer dollárt. De valahogy ezt a pénzt tisztára kellett mosnom, ezért nagyon sokszor vettem negyvengrammos Erzsébet-aranyérmét, ami még ugyanabban az évben jókora haszonnal eladtam, és ezt a pénzt már tényleg legálisan tudtam kivenni”
– magyarázta a férfi, aki azt mondta: korábban az eBay volt az illegális műkincskereskedők Mekkája. Azonban amióta 2018-tól az EU a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása miatt szigorított a jogszabályokon, már nem ott kereskednek a leletekkel. Ugyanis ha valaki kétmillió forint feletti utalást indít a PayPalról a bankszámlájára, arról értesítést kaphat a NAV is. Interjúalanyaink egybehangzóan állítják: az illegális kincskeresők sokkal jobban félnek a NAV-tól, mint a rendőrségtől. A kincsek emiatt átvándolotak az Ebay-ről a Catawiki-re és a Facebook-ra.
József évekkel ezelőtt éppen azért hagyta abba a kereskedést, mert elkezdett égni a lába alatt a talaj: a Nemzeti Nyomozó Iroda is tartott nála házkutatást, azonban nem találták meg, amit kerestek. A férfi tanult a hibájából, és inkább felhagyott a jól menő biznisszel. Állítása szerint, József keze alatt néhány év alatt csaknem ötszázezer római érme ment keresztül. Miután leállt a biznisszel, az érmékből keresett pénzből házat, luxusterepjárót vett, és a lánya egyetemi tanulmányait is volt miből finanszíroznia.
A be nem tartott törvény
Az általunk megkérdezett legális és illegális kincskeresők egybehangzóan azt állítják: Magyarországon közepesen szigorú törvény szabályozza a fémkeresőzést – csak alig van, aki betartja.
„A törvények az elmúlt évtizedekben megpróbáltak erre a fémkeresős tevékenységre reflektálni, de mindenképpen változtatásra van szükség. A ma már hatvanhatodik változtatását élő, de alig 21 éves örökségvédelmi törvény és annak végrehajtási rendeletei különböző formában kitérnek arra, hogy mihez hogyan lehet régészeti lelőhelyen műszert használni. Hiába relatíve szigorú a szabályozás, effektíve jelenleg sem betartani, sem betartatni senki nem tudja és nem is akarja”
– mondta a Szabad Európának Virágos Gábor, a Nemzeti Régészeti Intézet főigazgató-helyettese.
Ignác, aki évek óta egy vidéki múzeumnak dolgozik önkéntesként betartja a törvényt. Becsületesnek tartja magát, de mint mondja, a szerencse eddig messzire kerülte. Nem talált eget rengető régészeti leletet még, de kitartó. Véleménye szerint a törvény ellenére nagyon nehéz megbukni Magyarországon illegális hobbirégészként.
„A rendőrök hozzáállása is nagyon változó. Van, amelyik konyít ehhez a területhez, de a nagy százalékuk nem. Ha le is bukik valaki, sokszor csak elkobozzák a fémkereső gépet, és indítanak valamilyen eljárást, aminek rendszerint az a vége, hogy visszaadják a fémdetektort”
– mondta a férfi.
Egy másik legális kereső – aki az elmúlt években saját csapatot épített, besegítve a helyi múzeumoknak a leletek detektálásába – azt mondja: tapasztalatai szerint a legtöbb esetben könnyű leszerelni a hatóság embereit.
„Ha jó a beszélőkéd, bármit be tudsz adni nekik, ha összefutnak veled a határban. A rendőrök többségének lövése sincs az egészről. Általában csak érdeklődésből mennek oda, ha fémkeresősbe botlanak. A múltkor megkérdeztem az egyik körzeti megbízottat, hogy mi a helyzet a falujában a feketézőkkel. Erre azt válaszolta, hogy ő feleslegesen nem keresi a konfliktust, és szerinte ez nem az a bűnözési kategória, amivel neki foglalkoznia kellene”
– magyarázta a férfi.
Vida István, a Magyar Numizmatikai Társulat főtitkára, a Nemzeti Múzeum régésze azt mondta: Magyarországon nagyjából 15 ezer fémkeresős van, de maximum tíz százalékuknak van kapcsolata a múzeumokkal, vagyis kilencven százalékuk törvényen kívüli. A szakembernek nincsenek illúzió egy újabb szigorítás eredményességéről.
„Ha szigorítják a törvényt, azt úgyis csak a törvénytisztelők fogják betartani. A többieket nem tántorítja el, mert az illegálisokat, akik éjszaka kimennek, nem érdekli, eddig sem érdekelte. A mostani törvény is csak jelentéktelen számú embert tántorított el”
– fejtette ki. Szerinte egy-egy nagy lebukás után nemhogy csökkenne, még meg is ugrik a fémkeresők eladása.
A régészek egyetértenek abban, hogy a most hatályos törvénynek vannak anomáliái, és abban is, hogy a területre ráférne egy újabb, szigorúbb szabályozás.
„Ugyanazt a jogszabályt a múzeumok nem ugyanúgy értelmezik, nem úgy kénytelenek értelmezni, és nem ugyanúgy tartják vagy tartatják be. Ahány megye, annyi szokás. Ráadásul vannak olyan múzeumok, akik engednek szabadon fémkeresőzni önkénteseket, mert megbíznak bennük. A bizalommal részükről nincs gond, de ez meg szembemegy a jelenlegi törvényi szabályozással. Valamiféle egységes mederbe kellene terelni ezt az egész tevékenységet”
– magyarázta a Szabad Európának Rózsa Zoltán, a Nemzeti Régészeti Intézet osztályvezetője.
De nem csak ez a gond. A szakemberek azt mondják: ha valakinek már a birtokában van egy értékes régészeti tárgy, és a hatóságok rákérdeznek, hogy honnan van, azt is könnyen ki lehet cselezni.
„Tizenöt évvel ezelőtt valaki feltett a Vaterára egy római kori szarkofágot egymillió-kétszázezer forintért. Kiment hozzá a Nemzeti Nyomozó Iroda, és kérdőre vonták, hogy ezt mégis hogyan, és honnan van az 1700 éves szarkofág. Az eladó fotókkal be tudta bizonyítani, hogy már több mint 25 évvel ezelőtt is ezen a római szarkofágon vágta el a csirkék nyakát a nagymamája, és ezzel el is évült a vélhető bűncselekmény”
– mesélte az egyik forrásunk.
Iparági források szerint ha lesz is a közeljövőben újabb és megreformált törvény a fémkeresősökre, abban biztosan lesznek kiskapuk, mivel a Magyarországon kiásott kincsek nagy része a Parlament-körüli kávézókban cserél gazdát jó pénzért.
Kirúzsozott medvecsapda
Magyarországon több mint százezer védett régészeti lelőhely van, amelyeket már a nyolcvanas évektől szisztematikusan fosztogatnak; és nem csak a magyarok. A régészek szerint Ausztriából már negyven évvel ezelőtt is jártak át kincsrablók az akkor még szűz területnek számító nyugati megyékbe fémkeresőzni. A sógorok határához közeli megyéket a kilencvenes évekre már szinte teljesen kifosztották. A Numismatische Zeitschriftben ekkortájt számoltak be egy Győr mellett talált éremleletről, amely nem is magyar közgyűjteményben van.
Forrásaink szerint az illegális kincskeresők sokkal veszélyesebbek egymásra, mint a törvény rájuk. Az egyre fogyatkozó leletek miatt korábban a rivális feketézők között elvétve hallani lehetett atrocitásokról, de általában elrendezték egymás között, egy-két esettől eltekintve ezeknek az ügyeknek a többsége sosem került a rendőrség látókörébe.
„Hallottam olyanról is, hogy valakit vonóhoroghoz kötve húztak vissza a faluba. Az egyik riválisa gondolhatta úgy, hogy nem kellene ott keresőznie, ahol ő szokott, ezért összecsomagolta a férfit, megkötözte, majd az autója vonóhorogjával húzta be a faluba”
– mesélte Vida István, a Numizmatikai Társulat főtitkára. De arra is volt már példa, hogy a hobbirégész tilosban járva medvecsapdába lépett. A csaknem ötvenkilós vas komoly sebet ejtett a férfi lábán, kínkeservesen tudta csak leszedni. Mire hazaért az autójával, majdnem elvérzett. Az elmúlt évtizedben volt ennél cifrább történet is a kincskeresők körében, az lövöldözéssel ért véget.
Egy Dél-Magyarországon jól ismert fémkeresős és csapata még néhány évvel ezelőtt is eső után Tácra járt, mert ott nemcsak érméket, hanem fibulákat, nagyobb tárgyakat, szobrokat is könnyen találhattak. Ezeket százezrekért adták tovább. Egyik éjszaka összetalálkoztak egy rivális fémkeresőssel, aki a kukoricásból éles pisztollyal lőtt feléjük, de egyiküket sem találta el. A többiek végül elkapták és összeverték a lövöldözőt.
Ignác, aki Dél-Magyarország megyéiben legálisan fémkeresőzik múzeumoknak, azt mesélte a Szabad Európának, hogy a komolyabb bűnözők még az elmúlt néhány évben is védték a területeiket. Példának egy római villát hozott fel.
„Egy srác odatévedt fémkeresővel, és alig telt el néhány perc, a semmiből megjelent egy terepjáró, kiugrott belőle négy fickó, és szerencsétlen fiatal srácot ájultra verték, mert az ő területükön keresgélt. Ez ugyanaz, mint amikor szórakozóhelyet védenek, csak itt egy római villáról beszélünk”
– mondta Ignác.
Meghamisított történelem
Magyarországon a talált leletek becsült értékének tíz százaléka, de legfeljebb kétmillió forint adható a megtalálónak, de ritkán kapnak ennyit. Európában Anglia az az ország, ahol a legjobban megéri kincset keresni. A brit szabályozás nagyon liberális, a legális magyar hobbikincskeresők és a régészek szerint is szokatlanul laza, annyira, hogy ilyen törvényt egyikük sem kívánna még az ellenségének sem.
A britek kincstörvénye szerint a múzeumoknak elővételi joguk van a megtalált leletre, ami azt jelenti, hogy piaci áron megvehetik a megtalálótól. A pénzen fifty-fifty alapon osztozik a fémkeresős a földtulajdonossal. Azonban az utóbbi években a britek is elkezdtek gondolkozni a törvénymódosításon.
„A problémát a kelet-európai ravaszság okozza Angliában. A Kelet-Európában talált tárgyakat az elmúlt években tömegével vitték ki Angliába. Elásták, majd nem sokkal később újra megtalálták, és be is jelentették. Az angol régészek először nagyon megdöbbentek és megörültek, hiszen korábban nem látott érmetípusok, tárgyak láttak napvilágot. Egyből ráharaptak a múzeumok, és meg is vették a tárgyakat iszonyatos áron. De egy idő után feltűnő volt a leletanyagok balkáni eredete, ezért elkezdtek gondolkodni azon, hogy jó-e a rendszerük”
– mesélte a Szabad Európának Vida István, a Numizmatikai Társulat főtitkára. Történelmet nem csak Angliában hamisítanak, Magyarországon is vannak ennek szakértői.
Egy - szakmai és az alvilági körökben is híres - magyar férfi még a nyolcvanas években kezdte a fémkeresőzést. Akkoriban egészen más volt a találati arány, mint most, hiszen nem volt még kifosztva az ország területének felső harminc centije. Emiatt olyan tárgyi tudásra tett szert, amely ma csak keveseknek adatik meg.
„Felismeri a legkisebb tárgytöredékeket is, amelyeket a mai régészek nem, mert a régészek életükben nem láttak annyi leletet, amennyit ő. Tudja, hogy miből mit lehet előállítani úgy, hogy annak tűnjön, mintha római kori használati tárgy lenne. Például traktorcsapágyból csinált fibulát, rátett tűt, amit valahogy megrohasztott, és simán eladta mint kelta kori fibulát. A vásárló nem tudta, hogy csapágygolyót vett rozsdás dróttal, mert rátette az évezredes koszt is meg a sérüléseket is”
– mesélte a férfit jól ismerő forrásunk. A hamisító vidéki viszonylatban is jól keresett már 10-15 évvel ezelőtt. A faluban, ahol élt, havonta ötszázezret kaszált a hobbijával, míg mások százezerből éltek havonta. Csinált római fibulákat, hajtűket, mérlegeket, és mindezeket úgy, hogy sokszor többféle korból származó lelettöredékekből rakott össze tárgyakat, mintha római koriak lennének.
„Sokszor olyat is csinált, ami valójában sosem létezett, és megvették, sokszor pedig aukciósházak oldalán is fent voltak mint eladó tárgyak. Például olyan IV. századi orvosi műszereket rakott össze, amelyek nem is léteztek”
– mondta forrásunk, aki szerint a férfi az egyetlen fémkeresős Magyarországon, akit valaha börtönre ítéltek.
Azt több egymástól független forrásunk is megerősítette, hogy az elmúlt években a férfi által hamisított kincsek többször is felbukkantak külföldi aukciósházak online katalógusaiban, természetesen eredetiségüket igazoló dokumentumokkal. A tárgyakat el is adták.
A Szépművészeti Múzeumban is akadnak olyan mezopotámiai műkincsek, amelyek felbecsülhetetlen értékűek, de hamisítványok.
Kifosztva
A magyarországi kincsek fosztogatása nem most kezdődött, hanem már évszázadokkal ezelőtt, de az elmúlt negyven évben gyorsult fel annyira, hogy a szakmabeliek azt mondják: Magyarország területének felszínét már szinte teljesen kirabolták.
„A föld legfelső rétegéből eltűntek a leletek. Először a nagyobb méretű tárgyakat és az érméket lopták el. Most már egyre profibbak a fémkereső gépek, egyre mélyebbre látnak a földben. Felgyorsult a leletek eltűnése. Az erdőtalaj felső 20-25 centije már ki van fosztva. A szántókon pedig negyven-ötven centi mélyen már nem sok minden maradt. Gyakorlatilag üresek”
– mondta Vida István. A Magyar Numizmatikai Társulat főtitkára azt mesélte a Szabad Európának: nemrég fülest kapott arról, hogy érméket találtak egy területen. Néhány nap alatt megszervezte az expedíciót, de mire odaértek a régészcsapattal, már csak a gödrök várták őket, és egy teljesen kifosztott lelőhely.
„Ha így haladunk, tíz-tizenöt év múlva a talaj felső húsz-harminc centijét felporszívózzák Magyarországon. Újabb leletek csak akkor fognak megjelenni, ha mélyszántanak nyolcvan centi mélyen. Beláthatatlanok a károk. Ma is vannak illegális ásatások. A múltkor egy Árpád-kori temető összes leletanyagát kiásták és ellopták. De a római villákat is fosztogatják a mai napig”
– magyarázta a Szabad Európának Virágos Gábor, a Nemzeti Régészeti Intézet főigazgató-helyettese, aki szerint ezek az esetek is azt mutatják, hogy nincs félnivalójuk az illegális kincskeresőknek.
„A régészet nem olyan, hogy fémkeresővel és ecsettel csatárláncba mennek a szakemberek Soprontól Záhonyig, hogy átfésüljék az országot, hogy milyen lelőhelyek vannak, és milyen leletek. Ezt csak bejelentés alapján tudják lokalizálni, de ha nem jelentik be a keresősök, hogy találtak valamit, hanem zsebre teszik, akkor az információ elvész, és nem tudjuk meg soha, hogy azon a területen kik éltek, mit csináltak, és hogyan”
– fejtette ki Csáti Balázs. Sokszor nem is a tárgyak megléte, hanem a korrekt információ fontos, ezért is tartja lényegesnek a régészeti lelőhelyek pontos dokumentálását a Nemzeti Múzeum önkéntese.
Édes teher – közösségi régészet
Az elmúlt néhány évben robbant be a közösségi régészet fogalma a régészeti szcénába és a köztudatba is. Ebbe bekapcsolódhatnak olyan civilek, akik önkéntesként részt vehetnek a régészeti kutatómunkában. Az együttműködés új kutatási szempontokhoz és rengeteg leletanyaghoz vezetett.
„Az utóbbi öt évben elkezdett változni a trend, mert a múzeumok elkezdtek foglalkozni az érdeklődőkkel és a fémkeresősökkel. Rendes emberek ezek, csak hülye hobbijuk van. Ők azok a fémkeresősök, akik tényleg lelkiismeretesek, és nem azért csinálják, hogy pénzt keressenek”
– mondta Vida István, a Numizmatikai Társulat főtitkára.
A Nemzeti Régészeti Intézet főigazgató-helyettese szerint a múzeumok lépéskényszerbe kerültek a fémkeresősökkel szemben. Hiszen ha jó szándékkal is csinálják a hobbijukat, az információ elveszhet egy-egy leletanyag megtalálásakor.
„Megpróbáljuk őket a saját holdudvarunkba beszervezni, hogy a felügyeletünk alatt fémkeresőzzenek. De kötöttek a kapacitásaink, így is versenyt kell futnunk, mert ezek az emberek úgyis begyűjtenék a leleteket, akkor inkább velünk együtt csinálják”
– fejtette ki a Szabad Európának Virágos Gábor.
Rózsa Zoltán, a Nemzeti Régészeti Intézet osztályvezetője szerint a múzeumok kapacitása is véges. Nyitott kérdés, hogy az így előkerült több százezres vagy milliós darabszámú leletanyagot ki és milyen pénzből fogja restaurálni, és mi lesz utána a tárgyakkal.
